már megint. egyszerűen nem hiszem el, hogy megint. add Uram, hogy ne legyek terhes.
az előzőt sem értettem már. ha olyan jó nekünk együtt, akkor miért csatangol netes társkeresőkön? miért nem mond igazat? én hülye persze elhittem, hogy csak dühből, semmi másért. hogy csak felnézett, hogy fájjon. és hogy sajnálja. de istenem, hát hogy lehetek ekkora hülye?! hiszen minden barátnőmnek kegyetlen őszinteséggel mondom, hogy az egy pofon sok pofont jelent, az egy felmegyek a netre nőért sok félrekefélést. persze mindet kioktatom és végül én is pont ugyanúgy elhiszem, mint az összes többi hülye picsa, hogy az nem úgy van és csak annak látszik, és különben is. elhiszem, mert el akarom hinni.

és akkor egy szép napon, amikor írom a blogomat, s hogy ne lássa kendőzetlenül mindazt, amit gondolok, ki akarom törölni az előzményekből. s mit látok? annak ellenére, hogy nekem azt mondta, az utóbbi időben nem volt neten, valójában meglepően sokat látogatta az oldalakat. időjárás, munkahelyek, politikai- gazdasági hírek. és akkor ott van. kendőzetlenül. egyértelműen. mintha csak le akarna bukni. a társkereső. gyönyörű lányok. inkább hölgyek. gyermekre vágyó szőkék, nagy mellű vörösek. ott vannak egészben, lekacsintva a virtuális vászonról csak most, csak neked.

én meg kapálózok, mentem a menthetőt, vonatjegyet veszek, elviselem a hülye szülőket, simára borotválom, gyantáztatok, hogy ne szúrjon, éjszaka nem alszom, ötezres a telefonszámlám, hogy tartsam benne a lelket. elcserélem az alvást az együttlétre. bár nagyon kíváncsi vagyok a filmre, lekapcsolom, mert nem tud pihenni. amikor tegnap megkérdezte, hogy miért, mondtam neki, hogy mert így helyes és mert ha választanom kell kettőnk közül, akkor őt választom. sötét volt, nem láttam az arcát. de gondolom  megnyugtatta. engem nem nyugtat meg, hogy tényleg így van. hogy inkább ő, mint én. mert én a kis hülye beáldozok sok- sok mindent, mert azt hiszem, hogy így helyes. megoldani akarom és továbblépni. ő meg keresi az igazit. nekem persze azt mondja, hogy szeret. csan engem.aha. írtam neki egy smst, hogy mire hazaér, találjon ki valami hihető sztorit. mire csak annyit írt vissza, hogy nem keres társat és nem talál ki sztorit. a bizonyíték itt van fehéren feketén, a szülei nem tudják használni a gépet és gondolom, hogy ha az apja keresne nőt, nem ebben a kategóriában tenné. mellesleg kikapcsolta a telefonját. lehet, hogy nem is dolgozik, hanem egészen máshol van? hogy úgy szexel velem- már nem hiszem szeretkezésnek, már csak nagyon maximum szex, de az is lehet, hogy csak dugás-, hogy előtte néhány órával másban járt a farok? a nyelv?

mi a fenét csináltam rosszul megint? csak arról van szó, hogy megjött a kedve a sok új tapasztalattól és mással is szeretne tapasztalni? (ezt elvi szinten megérteném, mert bennem is bennem van ez az érzés, de nagyon tudatosan mondtam rá  és mondok rá nemet, minden felkínálkozó alkalommal. lehet, hogy hiba volt.) vagy rám lehet támaszkodni, bennem lehet bízni, tehát mellettem lehet kalandozni is? mégis hogy gondolta, hogy nem jövök rá?!

ráadásul ez a legdurvább. hogy nem kutattam. hogy amikor kiderült az előző, akkor végigkutattam mindent. a skypeot, az emileket, mindet. és amikor nem találtam semmit, rájöttem, hogy mekkora szánalmas vagyok, hogy egy kapcsolat bizalmon alapszik, és ilyet nem lehet csinálni. ha nem bízok, akkor minek csináljuk? elmondtam neki (nem a teljes igazságot, be kell lássam), hogy kutattam, megbocsátott. és azóta tényleg nem nyúltam semmihez. mert vagy bízom vagy nem. valószínű, hiba volt bízni. istenem, még egy ekkora picsát, mint én. mennyire el akartam hinni, hogy ez igazi. és még mindig nem tudom elhinni, hogy nem az. hogy a barátaimmal töltött idő, hogy a családom szereti, hogy én szeretem kevés. vagy csak nem jól kapja. mindegy. minek rajta utólag merengeni? nem vagyunk házasok. nem vagyok terhes- elvileg. nem köt hozzá semmi a szívemen kívül. de az meg fogyóeszköz. miért pont most ne lehetne leszúrni? rohadt szemét. mindent megadtam neki, hát más kellett. olyan, akire várni kell. akinek adni kell. miért nem bírom megérteni végre, hogy a ffiaknak harc kell nem szeretet?
és mikor üt be a krach? hát persze, hogy akkor, amikor a legtöbb tanulnivalóm van, amikor egy percre se lehetne megállni. ki szed engem össze kiskanállal, hogy újra én legyek én? miért csak ennyi járt? miért nem tudok találni olyan valakit, akivel tényleg jók vagyunk együtt. miért nincs benne legalább annyi, hogy ha már az ő szobájában ülve jövök rá arra, hogy gáz van, legalább idetolja a képét? miért? miért? miért? egyáltalán, mi lehet ennek a folytatása? képtelen vagyok lezárni, szeretem, kell nekem. hogyan csókoljam meg, ha nem tudhatom, kit csókolt előtte. hogyan hihetném el, hogy ez nem az, aminek látszik? egyszer már elhittem és most itt vagyunk...napok óta gondolkozom rajta, hogy talán jobb volna külön, mert nem tudom méltósággal viselni a kapcsolat terhét, tehernek érzem, ami elnyom... és most, hogy úgy látom, az egyetlen helyes lépés, a lelépés, egyszerűen tudom, hogy nem tudom majd megtenni. kicsi vagyok és szerencsétlen, csak azt érzem, hogy fáj, semmi egyebet. hogy meg akarok bocsátani. de hogyan is tehetném? ki tudja, milyen vírust ültetett el bennem, hogy kikkel feküdt össze, hogy miért csinálta. és nem áll elém, hogy legalább menteni próbálja. neki nem számít. el kell mennem. de hova menjek? kinek mondjam el? ki előtt vállalhatnám, hogy már megint elbasztam, rossz vízből merítettem a hálóval?! haza nem mehetek. apa örökre utálni fogja, anya sosem bocsát meg neki. ha újra lesz köztünk valami... istenem, hogyan lehetek ennyire hülye? hogy azon gondolkozom, hogy mi lesz, ha újra...? hát miért akarom, h legyen újra? én nem vagyok keribredsó és ő nem miszterbig, hogy ötödszörre sikerüljön...

már értem, hogy miért kell feljegyezni a nagy családi naptárba, hogy mikor mensturálok és miért kell rettegni, hogy terhes vagyok... hogy miért nem tudna vállalni kettőnket és miért nem tudja eldönteni, hogy hol akar élni. én se tudnám. ki tudja kikkel hánnyal mikor csinál dolgokat... én meg mint valami szent szűz csak várom a hétvégéket. nem járok bulizni, mert fáj neki. nem iszom, mert gyűlöli az alkoholt. nem megyek el este sehova, mert az nekem veszélyes... pont annyira idióta vagyok, mint minden más lány, akiket elkap valami hülye rózsaszín köd, amitől megrészegülünk, elveszünk benne, elhisszük, hogy nekünk ennyi jár...

hányni tudnék, felkavarodott a gyomrom. nem hiszem el, hogy ez az ember, ez, aki visszaadta a nőiségembe vetett hitemet, aki ráébresztett, hogy ennek a testnek is van varázsa, akinek a szemében ott a csillogás, végig hazudott. hogy ennyire el akartam hinni és ennyire láttam benne a lángot. valószínűleg csak a lebukás félelme vagy ilyesmi... és nincs itt, hogy megmagyarázza. valószínűleg nem is akarja megmagyarázni és elvárja, hogy huszonöt karakterrel győzzem meg MAGAM MAGAM.

istenem, mi lesz most. undorodom magamtól. alig tíz órája, hogy bennem volt. alig öt, hogy megcsókolt és betakart. istenem, hogy lehet, hogy nem vettem észre, hogy hazudik. miért nem?????

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.