basszus. már megint annyi minden zajlott. persze az remek, hogy nem lévén nethozzáférésem, egész jól lejöttem a netfüggőségről és tudok már mást is csinálni.
nyilván, ebbe azért belelóg a kényszerve-szeretett dinnyeárulás is.
mert esküszöm, hogy van egy nagyon sajátos fílingje a dinnyelébe ragadt elszakadt papucsok csoszogásának, meg annak, hogy mindent elborít a szotyihéj. nem viccelek, komolyan. állati ösztönök törtnek utat a piac némaságában. ahogy farkasszemet nézel a veled szemben árulóval, ahogy minden mozdulatnak, hangnak, mosolynak súlya van.
sanyi persze hisztériázott, hogy kokettálok. ami igaz is volt, ám a hisztéria mégoly felesleges. lényem része és nem hátrány, ha az ember el akar adni egy platónyi dinnyét. sok mindent ért az én kedvesem, de az embereket még nem annyira. bár ez sem igaz, mert néha úgy kiszól a gödörből a lyuk, hogy köpni- nyelni nem tudok.
szóval így éldegéltünk mink mostanáig, többé- kevésbé nyugalomban, szexuális összerázódásban, közös munkás napokon.
amíg be nem ütött a krach. ami fájdalmas volt, teátrális és tök felesleges, ám akkor minden jel arra mutatott, hogy az azonnali menekülés az egyetlen lehetséges út arra, hogy önmagam előtt rendelkezzek legalább némi tartással.
szóval megszöktem.

ádámig jutottam, ahol megjártam a poklok poklát és végképp kikészültem. aztán a dolog mégis megoldódott, nem kevésbé teátrálisan. jól vagyunk most. szerintem már sosem lesz ugyanolyan, de jól vagyunk. talán megértette, hogy nem minden úgy megy, ahogy ő azt nagymagányban kitalálta, és én is megtanultam, hogy nem minden az, aminek látszik.
szerintem talán helyre is raktuk magunkban, bár tegnap pl kaptam egy nagyon csúnya megjegyzést. nem esett jól.

jujj, tegnap különben megnéztem egyben a büszkeség és balítéletet. úgy emlékeztem, hogy csak négy rész, de valójában hat. egész este és egy kicsit még éjszaka is néztem, most ettől persze égnek a szemeim, de jajjhátolyangyönyörű. és ahogy ez a colinflörsz nézni tud! az ember lánya eldobja a bugyiját. közben arra gondoltam, hogy na lám, mindig ilyen tüzes tekintetet akartam előidézni. és amikor rájöttem, hogy a sanyinak valami nagyon nagyon nagyon hasonlója van, el is képedtem a felismerésen. szóval, tessék értékelni mindazt, ami van.

hétvégén volt a nagy sinoszparti, amit csak úgy kommentelnék, hogy a láthatatlan pezsgők éjszakája. minden élmények roland, rájen, anta és némileg rémlik doroti és dani is, de ennyi. ez nem az alkohol miatt volt és persze cseppet sem von le az említett személyek élvezeti értékéből, csak közben kérdem én, mi a faszomnak ilyesmiket rendezni, amikor tök feleslegesek? persze tudom miért: mert el lehet csalamádésüvegezni néhány hétnyi hidegmeleg élelmet és szénsavas csontgyilkost. na de mégis, kéremszépen,hö.

és az agyamra megy a családom. meg, hogy a nappaliban egyfolytában fúrnak. faragnak. kalapálnak. CSENDEEEET!
(és ha már beállt a halkhomály: requiem Cseh Tamásért)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.